A gondolatok legmélyén.

Miután elment a hulló csillag folytatódott a sírás.Lassan felemeltem a fejem és néztem az éjjeli történéseket.Úgy döntöttem, hogy sétálok egy kicsit és nézem az embereket.Le jöttem a ház tetejéről és a város felé indultam.Közben láttam hogy egyre kevesebb fény szűrődik át a házak ablakán keresztül, de annál több csillag jelent meg az égen.Amikor már a városban voltam óvakodnom kellett, hogy ne menjen át rajtam néhány ember.Már az éjszaka sötétje kerekedett felül a városon.Megnyitottak a szórakozó helyek és a fiatal lányok kihívó ruhákban járták a klubokat.Részeg férfiak vandálkodtak az utcán.A város egyre ijesztőbb lett.Órákig bolyongtam és egyszer csak azt vettem észre, hogy pirkad.A szórakozó fiatalok elindultak haza fele.Én is követtem a példájukat.Út közben nagyon sok stresszes és álmos arcot láttam.A kávézókban az összes ülő hely foglalt volt.Száguldozó autók, kéregető hajléktalanok, és a dulakodó emberek barátságtalanná tették a várost.

Kis idő múlva haza értem.A ház olyan volt, mint egy új autó a régiek közt.Kitűnt a többi közül.Amikor átsuhantam az ajtón mélységes csend honolt.Rá pillantottam az órára és reggel fél 7 volt.Úgy gondoltam, hogy leülök a kanapéra és várom, hogy valaki felkeljen.Végig magam elé néztem és csak az életemen gondolkodtam, és hogy milyen nagyszerű lenne megint élni.Elkezdtem könnyezni és felálltam a kanapéról.Kiakartam menni a konyhába.Miközben mentem össze estem a sírás közepette és a földön sírtam keservesen, élni akartam...Nem tudtam kiélvezni a szép életet.A szerelmet.A gyerek gondozást...Most, ha megpróbálnék élni akkor ahhoz kapcsolatot kéne teremtenem az emberekkel és mindenki tudja, hogy mi lenne a következménye...Zajok hallatszottak az emelet felől.Valaki jön lefele.Bárki is az nem láthat meg így.Gyorsan elvonszoltam magam a kanapé mögé.Próbáltam elcsendesedni.Kikukucskáltam, hogy ki lehet az.Zack volt.Mellém sétált és leült.Fel akartam állni és elmenni, de nem volt bennem erő hozzá.

-Jó reggelt-mondta maga elé meredve
-Szia-mondtam halkan
-Ha, most elakarsz menni...-kezdett a mondandójába-Nem foglak benne meggátolni.-bökte ki
-Nem is kell meggátolnod.-mondtam kissé flegmán.-Ki mondta, hogy elakarok menni?Elakarok jutni a túlvilágra.Nem tudom, hogy mit kéne megtennem és ez elég aggasztó.
-Ha akarod segítek neked-fogta meg a kezem.
-Köszönöm-mondtam hálásan és közben megszorítottam a kezét.A vállára döntöttem a fejem és mindketten előre néztünk.Halk lépéseket hallottam a lépcső felől.Felálltam a földről és néztem, ahogyan lelépked Jessie a lépcsőn.
-Szia-köszöntöttem enyhe mosollyal az arcomon.
-Sziasztok-köszönt nekünk és eltűnt a konyhában.
-Szia-mondta halkan Zack is Jessienek
-Bármi történjék is...-fordult felém Zack-Szeretni foglak mindig.-enyhe mosoly jelent meg az arcomon.
-Én is szeretni foglak.-Mondtam ki-De én egy szellem vagyok és kitudja mikor jön el az az idő amikor el kell búcsúznunk.Hisz jól tudod, hogy itt ragadtam, mert nem találtam meg az igaz szerelmet.Mostmár megvan, de itt vagyok.Én már elakarok menni, hogy ne kelljen itt szenvednem, mert látom az élőknek a vidám életét és akkor, csak jobban csábulok, hogy élni akarok, de már nem tudok.
-Megoldást kell rá találnunk.-mondta Zack mélyen a szemembe nézve.-Ha te itt fogsz szenvedni nekem sem lesz jó.Van is egy ötletem...
-Tényleg és mi?-sivítottam fel
-Boldognak kell lenned, és elfeledni minden rosszat.
-De, hogyan amikor nem is élek.-mondtam
-Kis időbe fog telni, de megéri-mondta és halvány mosoly futott át az arcán.
-Hát megpróbálom-mosolyogtam és átöleltem.
-Hé, mi most járunk?-tolt el kicsit magától.
-Öhm...Úgy is mondhatjuk.-mondtam
-Akkor meg ne ölelgess.-és megcsókolt én meg örültem magamban, hogy megtaláltam az igaz szerelmet és megvan, hogy hogyan tudok átmenni a halottak világába ebből a köztes állapotból.